értelem és érzelem

Tudom mit kell tennem, de sokszor nem azt érzem. Nabumm, akkor most mit tegyek?! Egyszerű. Jaj, dehogy, már hogy volna egyszerű??!
Sokszor összecsapnak bennünk az észérveinkkel szemben álló érzelmeink, amelyek sajnos tömegével elvakítanak.
Iszonyatosan nehéz ilyen helyzetekben jól dönteni, s talán nőként még nehezebb, hiszen köztudott, hogy a "gyengébbik" nem, - amit amúgy ki lehetne javítani "gyengédebb" nemre, mivel hol vagyunk mi gyengék?? a szívünkben nem, fizikailag meg a többség kibír annyit, mint egy átlag férfi - érzékenyebb és érzelgősebb, ergó, könnyebben befolyásolva van tulajdon érzelmeivel. Talán nem is véletlenül szokták mondani, hogy van az a bizonyos "női megérzés" - ami mellesleg hányszor beigazolódott, ha csak mindenki a saját példáját veszi - , amitől néhány hímnemű adott esetben "hülyét" kap.
Nehéz reális mérlegre tenni értelmi és érzelmi batyunkat, de talán néhány elbukás, majd felállás után menni fog a földtől nem elrugaszkodott döntéshozás, amely sok fiatal lány és nő számára hozhatna hosszútávon gyümölcsözőbb életet. Érted?

littleBIG things

Iparkodok így gondolkodni, ezzel a mentalitással nekiállni a napjaimnak, mert ez teljesen igaz. És saját magamon tapasztalom, hogy utólag minden sokkal szebb, még akkor is, ha az adott szitut a jelenben keserűnek éltük meg. Nekem ilyen volt picit a londoni-olimpiai munka. Akkor mumusnak, utálatosnak és néha még hasztalannak is bizonyult apró elmémben, de utólag valósággal megszépült, és édes emlékké zsugorodott a szívemben, amit, ha kitárok magamban előjön, mint egy színes pillangó, körberepdes és talán még a nevetőráncaimat is mélyíti egy picit. Szóval teljesen helytálló a "feltételezés", hogy apró örömökből áll az élet. És a boldogság nem cél, hanem az odáig vezető út. Vagy mifene. Nekem így műkszik.

csiki

A változás örök

Sokszor gondolkodunk azon, legalábbis én, hogy milyen jó lenne megváltozni, vagy megváltoztatni bizonyos dolgokat. Ugyan másokat nem változtathatunk meg kényünkre-kedvünkre, de mi igenis alkalmazkodhatunk, változhatunk bizonyos emberek, életszituációk hatására, vagy csak egy-egy hír hallatán. Múltkor olvastam valahol, hogy semmi sem biztos, csak a változás örök. Ez abszolút helytálló, mert ha nem önszántunkból, törekvéssel, akkor minimum az idő múlásával változunk.
Mégis az az igazán érdekes és izgalmas, amikor nem mások miatt, hanem saját eltökéltségből  k é p e s e k  vagyunk felülkerekedni saját jellemünk gyengeségein és  v á l t o z t a t n i  azokon. És amikor nap, mint nap erőt veszel magadon a változás reményében. Vagy, amikor visszatekintünk a múltunkra, szinte mindenki talál rejtegetni valót, vagy ha mást nem, de olyan mondatot, cselekedetet, amit szívesen megváltoztatna, vagy kitörölne a múltjából. Sokszor elfelejtjük, hogy lehet, hogy éppen az a kínos, szégyellnivaló, megalázó dolog tett minket azzá, akik ma vagyunk, vagy csak segített elindulni a hihetetlenül hosszú és rögös úton, hogy hónapok vagy évek múltán olyan jellemmel rendelkezzünk, amiben több a pozitív tényező, mint a negatív.
Végtére is, a változás - legyen az hirtelen jött, vagy megfontolt, pozitív, vagy negatív - minden esetben jó, mert minden esetben valami újnak, valami  m á s -nak az elindítója. Ha rossz, akkor visszamenőleg szidhatjuk magunkat, de mégis kilyukadtunk oda, ahova kellett, ha pedig jó, akkor "nincs miről beszélni".

dear my love

Mivel csak az egyik nem álláspontját ismerem a szerelmi szituációkban, így nyilván nem tudok a témáról olyan átfogó és magvas gondolatokat alkotni,  ami kielégíthetné a kíváncsi emberkéket.  Az egészben talán az a legérdekesebb, hogy ez a pici "történet" rávilágít, hogy az esetek ismeretlen százalékában, valóban megtörténhet, hogy a mind a két fél félénk, s nem mer közeledni. Mondjuk azzal nincs bajom, hogy a lányok félénkek, mert az én álláspontom szerint azért jóval pozitívabb, ha fiú közeledik. Érdekes lenne, ha tudnánk, hogy utánunk ki vágyakozik, és ha a többiek a környezetünkben tisztában lennénk azzal, hogy mi ki után vágyunk hasonlóképpen.
 Nagyon cuki történet, habár túl rózsaszín és álomszerű. Nem tudom mit is akartam ezzel, úgyhogy inkább nem folytatom ezt a gondolatmenetet. Majd holnap egy méllyebben szántót.

féltékenység helyett önbizalom

A féltékenység - vagy közismert becenevén a zöldszemű szörny - egy alapvető emberi érzelem, melynek vannak normális és abnormális megnyilvánulásai, valamint lehet hirtelen ránk törő és krónikus is. Minden kultúrában ismerik, alapfogalmának talán az mondható, hogy, amit már magunkénak tudunk, azt meg akarjuk tartani, nem akarjuk másnak átengedni. Nem összekeverendő az irigységgel, hiszen a féltékeny egyén a már meglévő fontos "dolgot" akarja csak magáénak tudni, és nem mástól irigyli el a másét.
A féltékenység alapja erős önbizalomhiányból eredhet, melynek okai legtöbbször az egyén gyermekkorára nyúlik vissza.
Ha azt a szót hallom, hogy féltékenység, egyből a szerelmesekre, házasságra esetleg barátságokra asszociálok, de szerintem így van ezzel a legtöbb ember. Sokszor halljuk, hogy már egészen fiatal, tizenéves lányok, fiúk bántják társaikat szerelemféltésből. Náluk valószínűleg már abnormális és/vagy krónikus féltékenység alakult ki. Egyes kultúrákban a féltékenység "szerelmi" formája nem ismert, vagy csak kevéssé van jelen az adott kultúrában, hiszen egyes országokban a többnejűség egy abszolút elfogadott, sőt feleségek által támogatott állapot.
Sohasem tartottam magam egy féltékeny típusnak, és őszintén szólva nem is szeretnék azzá válni, törekszem arra, hogy minél reálisabban lássam a kapcsolataimat az emberekkel, és ha önmagammal rendben vagyok, tudom, hogy nincs okom féltékenykedni. Ez főleg a szerelemre igaz - habár nálam erről inkább csak jövőidőben beszélhetünk - de azt gondolom, hogy a majdani társamra nem kell rácuppannom ahhoz, hogy "megóvjam" a félrekacsintástól, hiszen csak azt vehetik el tőlünk, aki sohasem volt a miénk. Tehát végső soron... a féltékenység nem a kenyerem, és könnyebb lenne az élet, ha mindenki így gondolná.

boldogság nekem

Számomra a boldogság nem feltétlenül függ helyszínektől, emberektől, lelki állapottól, napszaktól, bizonyos életviteltől. a boldogság olyan dolog, amire törekedned kell egymagad is. Hogy értem? Úgy, hogy a jó kedvedet, az életfelfogásodat nem befolyásolhatják olyan tényezők, amiket fent említettem. A boldogság Tőled függ, hogy képes vagy e a jót meglátni magadban, másokban, szituációkban. Belülről fakad, nem másokon múlik. Mégis van, hogy Valakitől leszel boldog. Mondjuk a szerelmedtől, vagy az éppen aktuális életviteledtől, én mondjuk Istentől. Nem tudom igazán "rendszerezni" a boldogsággal kapcsolatos gondolataimat, érzéseimet. Nekem boldogság az, hogy visszanézhetek a közelmúltra úgy, hogy nincs mit szégyellnem, hogy tettem valami jót- ha nem is nagyot - , hogy kedves voltam valakivel, akinek szüksége volt rá, hogy beszélhettem olyan emberrel, akivel már régen nem. Azt hiszem, megcáfoltam a 3 perce tett kijelentésem, miszerint a boldogság csak rajtunk áll, és nem függ mástól. Mégis függ. Vagy nem.  De most, és az elmúlt nemtudomhányhétben boldog voltam/vagyok. megmagyarázhatatlanul megmagyarázhatóan. Tudod milyen az olyan belülről feltörni vágyó boldogság, hogy közben nevetve sírnod kell? én tudom, mert nekem olyanom van.

a boldogság definíciója:

"A boldogság pozitív érzelmekkel jellemezhető mentális állapot, amely a megelégedettségtől az egészen intenzív örömérzésig terjedhet. A boldogságnak, mint a legtöbb alapvető emberi érzelemnek, számos biológiai, pszichológiai, vallási és filozófiai magyarázata létezik.
A boldogságot nem csak állapotnak, hanem egy folyamatnak is lehet érteni. A boldogság egy út a céljaink felé. A célok felé haladva, az akadályokat leküzdve lehet boldog az ember."

érdekes. de azt hiszem, tényleg meg kell tanulnunk belülről fakadóan, függetlenítve bizonyos személyektől, dolgoktól  b o l d o g  -nak lenni.
legyen célod, legyél boldog.

szeretettel: egy boldog  l á n y .