Én nem vasalom, nem göndörítem, nem használok csodaszereket, mert úgyis csak zsíros lesz a hajam, meg nehéz érzetű, lelapulós. Ugyanakkor nagyon sokszor mosom. Sok cikk kering az interneten arról, hogy a mindennapos hajmosás káros-e, vagy se. Én a mai napig nem tudom eldönteni, de nekem a jó közérzetem, a magabiztosságom egyik alapja a hajam ápoltsága. Szeretem, ha dús, illatos, fényes, egyszóval: frissen mosott. Sajnos ennek vannak árnyoldalai is: sokkal hajlamosabb kiszáradni, hiszen naponta, kétnaponta éri vegyi anyag, víz, és a hajszárítóból áradó jó meleg hő. Ezek közül a hajszárító jelenti a legnagyobb veszélyt a hajamnak, ezért már nagyon várom azt a fajta napsütéses időt, amikor égre a nap melengető, D vitaminban dús sugarai szárítják majd tincseimet.
De addig is marad az enyhe aggódás, és a lehető legodaadóbb gondoskodás, kívül-belül.
Voltak időszakok az életemben, amikor a legolcsóbbtól a legdrágább szépség- és hajvitaminig mindent bevetettem. Ez nem kevés pénzembe került, ráadásul nem sok változást vettem észre. Néha ugyan betegesen aggódom a hajamért, főleg, mert imádom a dús hajat, és az elmúlt 5 évben majdnem felére csökkent nőiségem (egyik) éke. De, ahogy az előző bejegyzésekből is kiderül, próbálom a természetesség felé venni az irányt, így egy új "kisérletbe" vetettem bele magam. De mielőtt belevágnék, megmutatom azokat a samponokat, amiket a legjobban szeretek, és ár-érték arányban is viszik a pálmát.

1. A Balea termékek abszolút híve, követője, használója és terjesztőjeként ez nálam alapdarab.
Nem nehezíti el a hajat, könnyűnek és tisztának érzem a fejbőröm, nem tolakodó az illata, és nem szárítja ki a hajamat, ráadásul ebben is kiélhetem a koffein-mániám.
2. Szintén Balea termék, dúsító hatású sampon. Ez már nem annyira szerelmetes darab, mint a koffeines, ugyanis kicsit szárítja a hajam, de az illata és a hajam dússága kárpótol ezért. Lehet, hogy csak az elfogultság beszél belőlem, de én ezt a sampont is ajánlom, legalább egy kipróbálásra.
3. A Balea legújabb terméke, aminek a Loreál hajvastagító sampon az alapja, ugyanakkor semmi károsító anyag nincsen benne, sőt, míg a Loreál eme samponjának kifejlesztéséhez egy külön anyagot állított elő, addig a Balea a mű anyagok helyett telepakolta természetes cuccokkal. Ja és persze az nagyon fontos, hogy az összes Balea sampon szilikon mentes!
Ez a három sampon tutibiztos, hogy mindig van fürdőszobámban. ;)
Ahogy említettem, nem használok hajbalzsamot, nagyon ritkán előfordul, hogy veszek valami illatos, Baleás egy adagos hajpakolást.
Viszont, mivel szeretném megóvni és szépen növeszteni a tincseimet, úgy döntöttem, hogy elkezdem heti rendszerességgel használni a Ricinus olajat. Eddig kétszer volt szerencsém felkenni a hajamra. Se a bekenés, se a lemosás nem egyszerű, és sajnos elég időigényes. Ahhoz, hogy mindenhol alaposan befedje az olaj a fejbőrömet és a hajvégeket is, elmegy a fél délelőtt. Ami még kicsit megbonyolítja a dolgokat, az az, hogy legalább 4-5 órát rajta kell hagyni a hajon, lehetőleg melegen tartva. Nekem ez egyszer sem jött össze :D Lemosni sem túl egyszerű, legalább 2-3 samponos hajmosást követel, de a legutóbbi alkalommal megspékeltem a samponomat egy kis szódabikarbónával, így elég volt kétszer átmosni. Egyáltalán nem zsírosodik ezután hamarabb a hajam, sőt, könnyű, puha és lágy lesz tőle, ráadásul tudom, hogy feltöltődik.

A másik,amire próbálok hellyel-közzel odafigyelni, az a fehérje és vitamindús táplálkozás. Hiszen ezzel belülről szépítjük a hajat, bőrt.
Ezeken kívül pedig belekezdtem az egyik legizgibb kísérletbe: búzafűkapszulát szedek, reggel-délben-este, azaz 3x1-et naponta. Rengeteg csodás hatása van, de ami a legjobb, szerepel közöttük a haj egészsége is! Ezért is döntöttem úgy, hogy nem fogok szépségvitaminokat szedni, hanem kipróbálom a búzafüvet.
(Ezt a márkát én a dm-ben találtam, akciósan 1300 ft-ba került.)














