A féltékenység - vagy közismert becenevén a zöldszemű szörny - egy alapvető emberi érzelem, melynek vannak normális és abnormális megnyilvánulásai, valamint lehet hirtelen ránk törő és krónikus is. Minden kultúrában ismerik, alapfogalmának talán az mondható, hogy, amit már magunkénak tudunk, azt meg akarjuk tartani, nem akarjuk másnak átengedni. Nem összekeverendő az irigységgel, hiszen a féltékeny egyén a már meglévő fontos "dolgot" akarja csak magáénak tudni, és nem mástól irigyli el a másét.
A féltékenység alapja erős önbizalomhiányból eredhet, melynek okai legtöbbször az egyén gyermekkorára nyúlik vissza.
Ha azt a szót hallom, hogy féltékenység, egyből a szerelmesekre, házasságra esetleg barátságokra asszociálok, de szerintem így van ezzel a legtöbb ember. Sokszor halljuk, hogy már egészen fiatal, tizenéves lányok, fiúk bántják társaikat szerelemféltésből. Náluk valószínűleg már abnormális és/vagy krónikus féltékenység alakult ki. Egyes kultúrákban a féltékenység "szerelmi" formája nem ismert, vagy csak kevéssé van jelen az adott kultúrában, hiszen egyes országokban a többnejűség egy abszolút elfogadott, sőt feleségek által támogatott állapot.
Sohasem tartottam magam egy féltékeny típusnak, és őszintén szólva nem is szeretnék azzá válni, törekszem arra, hogy minél reálisabban lássam a kapcsolataimat az emberekkel, és ha önmagammal rendben vagyok, tudom, hogy nincs okom féltékenykedni. Ez főleg a szerelemre igaz - habár nálam erről inkább csak jövőidőben beszélhetünk - de azt gondolom, hogy a majdani társamra nem kell rácuppannom ahhoz, hogy "megóvjam" a félrekacsintástól, hiszen csak azt vehetik el tőlünk, aki sohasem volt a miénk. Tehát végső soron... a féltékenység nem a kenyerem, és könnyebb lenne az élet, ha mindenki így gondolná.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése