Ebben az esetben, nekem jelenleg 3 krém van az életemben, nem egyszerre használva, persze.
Egyik krém sem "menő", de annál hasznosabbak! :)
1. A mindenki által ismert, sztenderd Nivea
Ha éppen jóban vagyunk az arcommal, nem haragszik rám a sok stresszért, vagy egyéb külső hatásokért, akkor szerencsére megelégszik, és hálás is, ha ezt a krémet használom csak. Ez főleg nyáron szokott működni, amikor lazaság van, meg napocska, meg soksok boldogság. Télen, sajnos nem túl elegendő önmagában ez a cukiság.
2. A gyógyszertárban, baráti áron kapható körömvirág krémEzt a krémet akkor kell bevetnem, amikor már sajnos nem túl baráti a viszonyom a bőrömmel. A kicsit már szárazabb, de még nem a végső stádiumban illik használni. Ezt csak este tudom használni, mert elég fura érzete lesz tőle a bőrömnek, így reggel max. nagyon vékonyan kenem fel, nehogy túlragyogjam a Napot.
3. Az abszolút mentőöv, Bepanthen Sensiderm, szintén gyógyszertárban kapható, de az ára a mennyiségéhez képest kevésbé baráti.
Ez a krém a bepanthen egyik nagy találmánya, ugyanis direktbe' ekcémás, és arra hajlamos bőrre fejlesztették ki, ráadásul teljesen szteroid mentes, ami nagyon jó hír a bőrömnek. Február környékén fedeztem fel, és azóta sajnos már a második tubussal használom, ugyanis sem az időjárás, sem a stresszes mindennapok nem engedik, hogy ne használjam. Viszont, iszonyatosan szeretem, jó a textúrája, nincs semmi illata, hamar beszívódik és rögtön eltünteti az erősen ekcémás foltokat. Ha a bőröm nagyon odavan, naponta többször is be kell kennem, de mivel kényes vagyok az arcomra, ezért majdhogynem bármi pénzt megér, hogy valamennyire a legjobb állapotában tündökölhessen.
Ezt minden olyan lánynak, fiúnak ajánlom, akinek ekcémás, vagy arra hajlamos a bőre, vagy csak indokolatlanul kipirosodós. Bármilyen irritációra, viszketésre is oké. Legalábbis azt írják az okosok :)


Köszi a tippet, Évi! Nálam a Nivea (új receptúra) sajnos allergiás reakciót váltott ki az eredeti Bepanthennel együtt, de ki fogom próbálni ezt a Sensiderm verziót, hátha jó. A körömvirág nekem bevált. ;)
VálaszTörlés